Szentek és Boldogok élete

Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

Hét évvel ezelőtt hunyt el II. János Pál pápa
 2012. 04. 02. 

Hosszú betegség után, 2005. április 2. este halt meg II. János Pál pápa, akit tavaly május elsején avattak boldoggá.

A Vatikán az olasz közszolgálati televízióval közösen emlékezik meg az egyházat huszonhét éven át vezető pápáról. Április 2-án este az olaszországi templomok misével és gyertyagyújtással emlékeznek meg II. János Pálról. Halála pillanatában imádság kísérte gyertyagyújtást tartanak a Szent Péter téren is.

A hetedik évforduló előestéjére a RAI1 csatorna az Un gigante (Egy óriás) című dokumentumfilmet tűzte műsorra, mely az olasz közszolgálati televízió és a Vatikán együttműködésével készült. Az egyház 264. pápájának életét egészen a boldoggáavatásig végigkísérő film különlegessége, hogy 3D-ben is látható.

II. János Pál halálának évfordulóján még hosszabb lett az olasz és külföldi zarándokoknak a pápa sírjánál az év minden napján kígyózó sora - írta az olasz sajtó. A Rómába a húsvétra érkezett hívők számára kötelező állomásának számít Karol Wojtyla sírja, melyet a Szent Péter-bazilika altemplomából a tavalyi boldoggáavatását követően helyeztek át a bazilika Szent Sebestyén-kápolnájába.

Az 1978. október 20-án pápává választott II. János Pál 2005. április 2. este, 21 óra 37 perckor hunyt el. A 85 éves, Parkinson-kórban szenvedő egyházfő két nappal korábban került válságos állapotba, életének utolsó óráit a Szent Péter teret megtöltő tömeg imája kísérte. Április 8-án a Szent Péter téren tartották a temetését; a szertartást Joseph Ratzinger, a bíborosi testület dékánja, a Hittani Kongregáció prefektusa vezette, akit április 19-én választottak meg pápának.

XVI. Benedek avatta boldoggá II. János Pált, 2011. május elsején. A lengyel pápa ünnepét október 22-re tették, mivel pápává választása után ezen a napon tartotta római székfoglaló miséjét. II. János Pál boldoggáavatási eljárásának magyar dokumentációja a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának holnapján is megtalálható.

MTI/Magyar Kurír



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 59
Tegnapi: 104
Heti: 367
Havi: 2 339
Össz.: 381 227

Látogatottság növelés
Oldal: Hét éve hunyt el II.János Pál pápa
Szentek és Boldogok élete - © 2008 - 2024 - szentekelete.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »