Szentek és Boldogok élete

Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

Szent II. János Pál pápa

       Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven született 1920. május 18-án Lengyelországban, a Krakkótól 50 kilométerre fekvő kisvárosban, Wadowicében. Korán árvaságra jutott: édesanyja, Emilia Kaczorowska 1929-ben halt meg. Bátyját, Edmundot, aki orvos volt, 1932-ben, édesapját pedig 1941-ben veszítette el.

      1938-ban beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre, melyet Lengyelország náci megszállása alatt bezártak. Karol először egy kőfejtőben, majd a Solvay vegyi gyárban dolgozott. 1942-ben elkezdte tanulmányait az Adam Stefan Sapieha bíboros irányítása alatt álló, illegalitásban működő krakkói szemináriumban. Ebben az időben tagja volt egy szintén földalatti színháznak is.

     1946. november 1-jén szentelte pappá Sapieha bíboros Krakkóban. Nem sokkal később Rómába küldték, ahol a francia domonkos szerzetes, Garrigou-Lagrange irányítása alatt tanult. A teológiai doktorátust 1948-ban szerezte meg. Disszertációját "A hit értelmezése Keresztes Szent János szerint" címmel írta. Tanulmányai időszakában a lengyel emigránsok lelkigondozásával töltötte a nyarakat Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában.

    1948-ban visszatért Lengyelországba és különböző krakkói plébániákon, illetve egyetemi lelkészként szolgált. 1951-től folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait, majd az erkölcsteológia és az etika professzora lett a krakkói szemináriumban és a lublini egyetem teológiai karán.

    1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki. Püspökké szentelésére szeptember 28-án került sor a krakkói Wawel-székesegyházban. Püspöki jelmondatát később pápaként is megtartotta: Totus Tuus (Egészen a Tiéd). 1964 januárjában VI. Pál pápa kinevezte Krakkó érsekévé, majd 1967. június 26-án bíborossá kreálta.

         Karol Wojtyła részt vett a II. vatikáni zsinaton, és fontos szerepe volt a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció megfogalmazásában.

       I. János Pál halála után, 1978. október 16-án választották pápává. Elődei iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzott el a híres „Ne féljetek!” felszólítás.

       II. János Pál volt a 264. az egyházfők sorában, 455 év óta az első nem olasz pápa, az első szláv pápa. Közel 27 éves pontifikátusa az egyik leghosszabb a történelemben.

        Az Egyházat imádsággal és gondoskodással vezette, minden megjelenését a derű és a remény hatotta át. Péteri szolgálatát fáradhatatlan missziós lelkülettel végezte: 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját meglátogatta. Kétszer látogatott Magyarországra: 1991. augusztus 16. és 20. között, valamint 1996. szeptember 6–7-én.

       Minden elődjénél több egyházi és állami vezetővel találkozott. A szerdai általános kihallgatásokon több mint 17 millió ember vett részt pápasága alatt. A 2000-ben tartott nagy jubileumi évben több mint 8 millió zarándok érkezett Rómába.

     Pápasága alatt 14 enciklikát adott ki, emellett számos apostoli levelet, apostoli buzdítást és apostoli konstitúciót írt.

     A lengyel pápa több száz boldoggá és szentté avatást ünnepelt, Lisieux-i Szent Terézt az Egyház doktorává avatta. A boldogok közé emelte többek között Teréz anyát, a magyarok közül pedig Apor Vilmost és Batthyány-Strattmann Lászlót, illetve az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. Szentjeink közül ő kanonizálta Kingát és Hedviget.

      A fiatalok iránti szeretete vezette, amikor meghirdette az ifjúsági világnapot. Pápasága során ennek kapcsán 19 alkalommal találkozott fiatalok millióival.

      II. János Pál pápaságának meghatározó momentuma volt a más vallásokkal való párbeszéd. A pápák közül elsőként ő lépett be zsinagógába 1986-ban. Hívására a világvallások vezetői több alkalommal találkoztak Assisiben, hogy együtt imádkozzanak a világ békéjéért.

       Felkészültségével, mély emberismeretével, imádságával hozzájárult a közép-kelet-európai társadalmi változásokhoz, a kommunista rendszer összeomlásához. 

      II. János Pál pápa vezette át az Egyházat a harmadik évezredbe.

      2005. április 2-án, az általa liturgikus nappá tett Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliáján halt meg. Azokban a napokban zarándokok milliói érkeztek Rómába. Temetésére április 8-án került sor.

       Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén avatta boldoggá, és ünnepét október 22. napjára jelölte ki.

       2013 júliusában Ferenc pápa aláírta a szentté avatáshoz szükséges dokumentumot, majd 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján XXIII. János pápával együtt szentté avatta II. János Pál pápát.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 52
Heti: 62
Havi: 2 034
Össz.: 380 922

Látogatottság növelés
Oldal: Szent II. János Pál pápa
Szentek és Boldogok élete - © 2008 - 2024 - szentekelete.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »