Szentek és Boldogok élete

Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

Katalin a középkor egyik legnépszerűbb női szentje, a tizennégy segítőszent egyike. A görög eredetű Katalin név jelentése: „tiszta, szeplőtelen". A keresztény szűz 310 körül halt vértanúhalált. Többek között a filozófia és a filozófusok, a tanulás és a tanulók, a keresztény hitmagyarázók, a könyvtárosok és a könyvtárak, a fiatal nők és a dajkák védőszentje.

Életéről semmi biztosat nem tudunk. A róla szóló írások szerint előkelő alexandriai családban született az egyiptomi Alexandriában. Műveltségével kitűnt kortársai közül. Tanulmányai során ismerte meg Jézus életét. A legendák alapján akkor tért keresztény hitre, amikor egy látomásában Szűz Mária jelent meg neki, karján a Kisdeddel.

Ellenszegülve Maxentius császár parancsának, keresztényként nem akart részt venni a bálványok tiszteletére rendezett áldozatokon. Katalin a császár elé lépve keresztet vetett, kifejezve, hogy keresztény; tanúságot tett arról, hogy Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. A lány elmarasztalta az uralkodót zsarnokságáért. A császár nem tudott válaszolni Katalin érveire. Megbízott ötven tudóst, hogy térítsék vissza a rómaiak hitére, ám a bölcs férfiak hiába próbálkoztak: Katalin oly bölcseséggel védelmezte hitét, hogy érvei meggyőzték őket, s mind az ötvenen keresztényekké lettek. A császár mindannyiukat máglyára küldte. Katalinnak megkegyelmezett volna, mert megtetszett neki; a lány azonban visszautasította az uralkodót, aki megkorbácsoltatta és börtönbe vettette.

Maxentius felesége kíváncsiságból felkereste Katalint a börtönben. A lány őt s a katonákat is megtérítette. Halálra ítélték. Vastüskés keréken halt volna kínhalált, de a kerék darabokra tört, s a vasszögek lehullottak róla. Végül lefejezték. A legenda szerint vér helyett testéből tejszerű folyadék ömlött.

Testét a monda szerint angyalok vitték fel a Sínai-hegyre, több mint húsznapi járásra, és ott kegyelettel eltemették. Később emlékére kolostort és templomot építtettek. Emléknapja november 25-ére került.

A bölcselők, könyvtárak, nyomdászok, ügyvédek, teológusok, filozófusok, diákok, tudósok, egyetemek védőszentje. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Katalin a fuvarosok, bognárok, kerékgyártók, molnárok, fazekasok, dajkák és szövőlányok patrónája. Ő volt oltalmazója Szeged városának is. A házasságra készülő fiatal lányok is gyakran kérték segítségét. A tizennégy segítőszent közé sorolták.

Népi megfigyelés szerint: ha Katalin kopog, karácsony locsog: vagyis, ha Katalin napján fagy, akkor karácsonykor lucskos lesz az idő.

Magyar Kurír



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 97
Tegnapi: 65
Heti: 200
Havi: 1 734
Össz.: 378 123

Látogatottság növelés
Oldal: Alexandriai Szent Katalin
Szentek és Boldogok élete - © 2008 - 2024 - szentekelete.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »